Ezért vonul vissza a Veszprém világklasszis játékosa – a klubvezető szerint jól döntött

Az izlandi balátlövő, Aron Pálmarsson az idény végén távozik a Veszprém férfi kézilabdacsapatától és visszavonul...

A rossznyelvek szerint a görög szurkolók a saját klubjukat megfenyegették.
Vasárnap rendeztél volna az északmacedón HC Alkaloid és a görög AEK Athén férfi kézilabda Európa-kupa döntőjének visszavágóját, ám a vendégek az utolsó pillanatban úgy döntöttek, nem lépnek pályára – szúrta ki a Magyar Nemzet.
A harmadik számú európai kupasorozat fináléjának első felvonását az Alkaloid 29–25-re megnyerte, így kényelmes helyzetből várhatta a hazai visszavágóját. A meccset aztán Szkopjéban annak ellenére nem játszották le, hogy az AEK játékosai elvégezték a bemelegítést.
A klub közleményben mindezt azzal magyarázta, hogy a szkopjei hatóságok a reggeli biztonsági megbeszélésen úgy döntöttek, megtagadják néhány görög szurkoló belépését az országba, ami hatalmas tiszteletlenségnek számít velük és az együttessel szemben.
Persze a hazaiak ezt másképp látták. Az északmacedón sportági szövetség szerint a vendégeknek 200 jegyet biztosítottak, viszont ennél jóval többen követelték a belépést, noha érvényes belépővel nem rendelkeztek. Úgy vélik, a görög csapat súlyosan megsértette a fair playt, a csapatukat és a szurkolókat pedig megfosztották a régóta várt mérkőzéstől. Éppen ezért hivatalos panaszt nyújtanak meg az EFH-nek, és abban bíznak, hogy az Európai Kézilabda-szövetség megfelelően szankcionálja az AEK Athént.
Az EHF először csak annyit reagált a történtekre, hogy később dönt a finálé visszavágójának sorsáról.
Kedd este aztán már azt írta a szervezet, hogy a birtokukban lévő összes információt – beleértve a klubok álláspontját – továbbította az illetékes jogi szervnek, amely elbírálja az ügyet. Az EHF legközelebb már csak a hivatalos jogi döntésről ad tájékoztatást.
A sportbild.bild.de szerint állítólag több mint 500 görög indult meg Szkopjéba, hogy megnézze a mérkőzést. A rossznyelvek szerint pedig a drukkerek megfenyegették a klubjukat, hogy ne merészeljenek ilyen körülmények között pályára lépni, mert ha megteszik, akkor jobb, ha vissza se térnek…
Ezt is ajánljuk a témában
Az izlandi balátlövő, Aron Pálmarsson az idény végén távozik a Veszprém férfi kézilabdacsapatától és visszavonul...
Fotó: eurohandball.com